Az igazsághoz hozzátartozik ezt a pecát kicsit másképp képzeltem, de érkezésemkor
tükőr tiszta vízfelület fogadott halmozgások nélkül. A tervek szerint egy távolabbi etetést
készítek bojlival amit dobócsővel juttatok be, erre pellet kosárral dobálok etőanyagot.

Az etetőanyag palettából a Rapid Carp hallisztes és citrusos változatát hoztam magammal.
Szerelékeim pellet és method kosárral készítettem, amit csalitüskén pop up bojli és szilikon csaligyűrűn feeder pellet csalikkal párosítottam, némelyiket előre aromába
áztatva használva.

Az etetés, igaz pár kisebb és egy darabosabb halat adott de mondhatni egész nap nem
az elképzelésem szerint működött a sok csali csere ellenére sem. Ugyanakkor a kereső
method technika nem hagyott cserben, hozta a várt eredményt.

Reggeli órákban az előttem levő szakasz vallattam, de hamar észrevettem a tőlem balra
levő kisebb mozgásokat és máris adott volt a hely amit próbálok meghorgászni.
Mondhatni ez pontot is tett a pecára, mivel egész nap rövidebb megszakításokkal
sikerült innen pontyot, kárászt, keszeget fogni a nap végére szép darabszámmal.


Fényképezkedés, mérlegelés után gyorsan visszaengedésre került legnagyobb kifogott
pontyom melynek súlya 6,65kg -ra sikerült.


Itt jegyezném meg milyen fontos volt a hely megválasztása, mint meghorgászása is
befolyásoló tényező lehetett, ami sokadjára be is igazolódott. Ezért megint csak
javasolni tudom mindenkinek, ha megérkeztünk a horgászvízhez és lehetőség van
helyet választani mindig figyeljünk a halmozgásokra.